A Liverpool Football Klubb szurkolói honlapja

a Liverpoolról hírek és információ

A 2008–09-es idény [szerkesztés]

A csapat megnyerte első két Premier League találkozóját, így két forduló után a második helyen állt. A Bajnokok Ligájában meglepetésre igen nehezen vették a belga Standard Liège elleni selejtezőt, csupán a hosszabbítás utolsó perceiben sikerült biztosítaniuk a csoportkörbe jutást (később bizonyította a Standard több csapat ellen is, hogy immár az erős, stabil csapatokhoz lehet számolni). A csapat kerete változásokon ment át. Új emberek érkeztek és olyanok távoztak, mint például John Arne Riise (az AS Romához szerződött a norvég). A Liverpool első csapatában is bemutatkozhatott a tartalék csapatban remekül teljesítő magyar fiatal, Németh Krisztián. A csapat legtöbb meccsét megnyerte, azonban sok meccset döntetlenre hozott, így értékes pontokat vesztettek el. A nagy riválisok közül legyőzte a Chelsea-t 1–0-ra a Stamford Bridge-en, valamint hazai pályán a Manchester Unitedet 2–1-re. Az idei első Mersey-parti rangadót is megnyerték, az Evertont idegenben győzte le a Liverpool 2–0-ra. A következő liverpooli városi derbi 2009. január 17-én lesz az Anfielden. A csapat idén már a tabellát is vezette (a vezetés a Spurs elleni vereséggel úszott el), jelenleg a 2-ik helyen állnak a Vörösök ugyanannyi ponttal, mint a Chelsea csak a gólkülönbségük rosszabb. A csapat a Bajnokok Ligájában is viszonylag jól szerepel. Eddig 2–1-re (Gerrard két góljával) fordítottak és legyőzték idegenben a Marseille-t, a PSV Eindhovent 3–1-re hazai pályán (itt szerezte meg Robbie Keane a 34. percben az első gólját vörös mezben, rajta kívül Kuyt a 4-ik percben és Gerrard a 76-ik percben voltak eredményesek). Ezek után következett az Atlético de Madrid. Érdekes meccseknek bizonyultak ezek a találkozók (a két csapat egymás után kétszer találkozott a BL-ben), több szempontból is a csapatokat és a játékstílust összevetve, de az sem lehetett volna elhanyagolható, hogy Fernando Torres immár a 'Pool meghatározó alakja, de az Atléticohoz ezer szállal kapcsolódik (nevelőklubja, és egyik legmeghatározóbb tagja volt a spanyol csapatnak sok-sok éven át). Az első meccset az Atlético otthonában játszották le, Torres nem lépett pályára, itt a Liverpool szerzett vezetést Keane révén a 14. percben. A Madrid a 83. percben tudott csak egynlíteni. A Liverpool otthonában is az eredmény 1–1 lett, annyi különbséggel, hogy itt az Atlético vezetett és a 'Pool csak a 90. percben egyenlített Gerrard révén büntetőből. A párharcok bár kiegyenlítettek voltak a Liverpool azonban viszonylag több helyzetet harcolt ki, de a lényeg mind a két csapat, mind a két találkozón egy-egy pontot szerzett, így jelenleg a Liverpool 8 ponttal és pontegyenlőséggel 2-ik (a gólkülönbsége eggyel rosszabb mint az Atléticoé) a BL csoportjában 2 győzelemmel, 2 döntetlennel, 0 vereséggel. Ezután otthon a Marseille-t 1–0-ra, a PSV Eindhovent pedig idegenben 3–1-re győzték le. A csapat az egyenes kieséses szakaszban a Real Madridot kapta ellenfélnek. Ez a párosítás igen izgalmasnak ígérkezik, és egy nagyon nehéz meccsnek. Az odavágó 2009. február 25-én lesz Madridban, a visszavágó pedig 2009. március 10-én Liverpoolban. A csapat az angol Ligakupa (Carling Cup) sorozatában is részt vett, itt elsőnek a Crewe Alexandrát győzték le 2–1-re odahaza, majd a 2008. november 10-én rendezett Tottenham Hotspur elleni meccset mivel idegenbe 4–2-re elveszítették, kiestek ebből kupasorozatból. A csapat jelenleg is jól teljesít a bajnokságban a West Bromwich Albion-t otthon 3–0-ra, a Bolton Wandererst idegenben 2-0-ra győzték le, majd a Fulham és a West Ham United ellen otthon 0–0-s döntetlen született, így viszont fontos pontokat is elhullajtottak. Ezt követően a Blackburn Rovers-t idegenben 3–1-re legyőzték a Vörösök, majd a Hull City ellen otthon viszont csak egy 2–2-es döntetlent ért el a csapat, így ismét pontokat vesztett. Ezt követte az Arsenal elleni rangadó az Emiratesben. Az Arsenal vezetett (van Persie góljával), a 'Pool egyenlített (Keane gljával), így egy pontot rabolva térhettek haza az Anfieldre, bár utólag a meccs statisztikűját látva, a Liverpool akár nyerhetett is volna. Majd liverpooli szemszögből két nagyszerű meccs következetett, a Bolton Wanderers elleni hazai 3–0-s győzelem, és a Newcastle United elleni idegnbeli 5–1-es győzelem. A következő meccs a Stoke City és az Everton ellen volt. A megszerezhető 6 pontból a 'Pool csak 2-t szerzett, hiszen mind a két csapattal döntetlent játszott, az Evertonnal otthon, a Stoke Cityvel idegenben. Ezen eredményekkel jelenleg a Liverpool második a Premier Leagueben, pontegyenlőséggel az első Manchester Uniteddel (melnyek 2 ponttal jobb a gólkülönbsége, így első). Következő Premier League meccse a Liverpoolnak idegenbe lesz, 2009. január 27-én a Wigan Athletic ellen. Időközben elkezdődött az FA-kupa is, ahol a Liverpool a Preston North End ellen játszott. A meccs nem várt izgalmakat hozott, a Preston megmutatta miért is szép az FA kupa (a kiscsapatok is megmutathatják mire képesek). A Liverpool egészen a 90. percig csak egy góllal vezetett (melyet Riera szerzett), majd Gerrard egy hatalmas sprintet levágva a Preston kapujáig robogott, majd önzetlenül Torres elé passzolt, így a végeredmény 0–2. ... A Liverpool a bajnokságot a második helyen zárta a Manchester United mögött, eddigi legtöbb pontjukat szerezve a Premier League-ben (86).




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 2
Heti: 3
Havi: 56
Össz.: 9 573

Látogatottság növelés
Oldal: 2008-2009-es idény
A Liverpool Football Klubb szurkolói honlapja - © 2008 - 2024 - lfckte.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »